Mikor elkezd az ember egy blogot, hirtelen annyi minden jut az eszébe, annyi mindent leírna és megosztana, hogy nem tudja mibe kezdjen. Én is ebben a cipellőben járok. Bár tudom, hogy az életben vannak ennél nagyobb gondok, de most, hogy egy hét szabadságom van, ki akarom használni minden időmet és kiadni illetve megosztani mindent, amit gondolok.
Ott hagytam abba, hogy elmeséltem nagy vonalakban, hogy mit is csinálok, merre jártam és mitől lettem olyan, amilyen vagyok most.
17-18 évesen elmenni otthonról, a világ másik felére nem egyszerű, de megéri. Teljes mértékben. Új emberek, új hely, változatos környezet, hatások, melyek befolyásolják az embert és megváltozik tőlük, vagy hidegen hagyja és elnéz mellettük. Nos, velem nem ez történt. Nagyon sok mindenre rájöttem és választ kaptam az addig megválaszolatlan kérdéseimre.
Mint már említettem, nagyon sok mindenre megtaláltam a választ. Mindig is gazdag szerettem volna lenni, hatalmas házzal, gazdag, jól kereső, jóképű férjjel, és semmittevő élettel. Bár úgy érzem, ez nem csak az én álmom… Ez a cserediákév több dologra is ráébresztett anno és megtanított, nem csak olyan dolgokra, mint az egyedül élés, önállóság és még sorolhatnám. Sok mindenre, amit nem is gondoltam volna: milyenek az igazi barátok, nem szabad az embereket első látásra megítélni, és hogy néha azok az emberek a legkedvesebbek, akikre nem is számítottam volna. Továbbá, hogy a pénz nem minden.
Ehhez kapcsolódik a következő sztori is. Az év során rájöttem, hogy az a család a „legrosszabb” és azokkal az emberekkel nehéz együtt élni, akikről a legkevésbé sem gondoltam volna. Azt gondoltam, hogy a második családom lesz a legjobb, a medencével, hatalmas házzal, 3 testvérrel, belevaló anyukával és gazdag apukával. Még csak 3-4 hete voltam ott, de úgy érzem, hogy ott nem sikerül majd megszoknom. Anyukám már lassan kibírhatatlan volt a sok okoskodásával, beszédjével, kiabálásaival, a gyerekek ordibálásaival… Rengeteg időt töltöttem a család barátaival, különböző nyaralókban és hajókon, végighallgattam az elkényeztetett fiatalok panaszkodásait és gondolkodásmódjait. Rájöttem, hogy a pénz nem minden – kedvességet és odaadást nem lehet vásárolni rajta. Ezeket birtokolni kell már korábban, sem megvásárolni, sem megtanulni nem lehet. Tisztelet a kivételnek persze, gazdagok is lehetnek aranyosak. Ha azt mondanám, hogy nem, akkor a saját családomat és a családom társasági körét szólnám le – de gazdagon is lehet visszafogottan, teljes odaadással, segítőkészen élni, s nem megvetni az olyanokat, akik segítségre szorulnak. Tehát azzal jöttem haza a kis tarsolyomban, hogy a pénz fontos. De nem minden. Jól kell bánni vele és a te és a környezeted javára is válik majd.
A legfontosabb, amit megtanultam. Megismeri az embereket, rövid időn belül. Az a legfontosabb, hisz az idő sokat ér. Nem szabad a drága időnket olyan emberekre fecsérelni, akik nem érdemlik meg, hogy velük legyünk. Sajnos még nem mindig tudom eldönteni a körülöttem lévő emberekről és csapdába is estem már párszor. Mint már említettem, nem szabad első látásra ítélkezni. Másodikra sem. De azután már figyelmesebbnek kell lenni. Sokkal. Főleg ha szerelemről van szó. De az egy másik bejegyzés lesz… 🙂
Legközelebb egy brazíliai túrára invitállak benneteket, körbevezetlek titeket a legkáprázatosabb helyeken, majd elmesélem milyenek a brazilok, a szerelem, a szórakozás.
További szép napot kívánok Nektek és kérlek írjátok meg, hogy miről olvasnátok szívesen és mi a véleményetek az eddigi bejegyzésekről.
Bye-bye,
Norah
Legutóbbi hozzászólások